 |
 |
A hir6.hu 2007 óta megjelenő, teljes egészében magyar tulajdonban lévő hírportál, melynek központi szerkesztősége
Békéscsabán található. (Természetesen) országos jellege mellett regionális jelentéte is dinamikusan fejlődik, mely jelenleg
Békés megyében a legerőteljesebb, innen jelentkezik a legnagyobb hírforgalommal, itt épült ki legteljesebben forrásgyűjtő
hálózata, de a hírportál már Csongrádban is megvetette lábát.
Hírré (híressé) tesszük a településeken, s országosan is
- A települési hírszolgáltatással az a célunk, hogy a községekben, városokban élők gazdasággal, politikával,
sporttal, kultúrával, egyéb helyi kérdésekkel kapcsolatos tevékenységéről tájékoztatás során az ott élők eredményeivel,
sikereivel is megismertessük az adott település lakosságát. S minderről általunk a megyében, az országban, s ha kell,
szerte a világban tudomást szerezhessenek.
- Mindenkihez szólunk: az óvodásoktól kezdve, akik szárnyaikat bontogatják egy anyák napi műsor keretében, az
általános és középiskolák színes eseményein át egészen a felnőttekig, akik életükkel, tevékenységükkel kapcsolatban
ezernyi információt kívánhatnak közölni az olvasókkal - rajtunk keresztül.
- A megyei hírszolgáltatás célja a megyében történő főbb események közvetítése. Az is célunk, hogy a
településeken történtek kellő hangsúlyt kapjanak a hírekben, tudósításokban, interjúkban, publicisztikákban, s ha kell,
riportokban is. Ezzel lehetőséget kínálunk a megyék településein élőkkel kapcsolatos információk megyék, illetve az
ország hírszolgáltatásába való eljuttatására.
Nyereményjátékok heti megújulással
Olvasóink hétről-hétre megújuló nyereményjátékkal nyerhetnek belépőt színházba, diszkóba, fürdőbe, de gazdagodhatnak más,
értékes tárgyakkal, például ékszerekkel is.
Apróhirdetés - a gyorsaság előnyével
Apróhirdetési rendszerünkben a legkülönfélébb kategóriákban (például ingatlan, műszaki cikk, állás) kereshet rá a kínált
termékre illetve szolgáltatásra, de meghirdetheti akár saját, eladásra kínált termékeit is.
Látogatottsági adatok:
- Heti UU: 17 000 UU/hét
- Heti PI: 117 000 PI/hét
Médiaajánlat
Oldalunkon változatos megoldást kínálunk minden megjelenési igényre. Egyedi elképzeléseivel, kérdéseivel
forduljon hozzánk bizalommal!
Tarifarak
|
|
|